Keresés
  • ViddL

Már a nagyoknak is szállítanak

Újabban már a Magyar Postával is együttműködik egy fiatal startup, a ViddL

Környezetkímélő, fiatalos, és multikkal is jól dogozik együtt a ViddL nevű startup, amely az Express One mellett a közelmúltban a Magyar Postával is egyre szorosabb együttműködést vállal a belvárosi csomagszállításban. Jelenleg 35-40 futárnak adnak munkát és idén már 60-100 milliós árbevételt várnak, 40 ezer kilogramm széndioxid kibocsátást spóroltak tavaly és Hiventures eddig 130 millió forintot fektetett a kisvállalatba.


A nyugati világ nagyvárosaiban több hasonló megoldás van, amelynek a lényege, hogy a csomagszállítás utolsó kilométerét oldja meg. Ráadásul úgy, hogy – pár alapfeltétel teljesítésével – szinte bárki jelentkezhet alkalmi, vagy rendszeres futárnak és a megrendelő is pontosan nyomon követheti csomagjának útját.

A ViddL oda koncentrál, ahol a legtöbb az ilyen kiszállítási feladat: városon belül, jelenleg csak a fővárosban működik.


Figyelő cikket Dr. Halaska N. Gábor írta

Mint az egyik társtulajdonos, Tüske Tamás mondja: az utolsó kilométer problémája a szállításban igen jelentős, mivel annak ellenére, hogy ez a legrövidebb szakasz, mégis ez a legidőigényesebb. Egyúttal ez a legdrágább része is a csomagszállításnak.

A ViddL különleges üzleti modelljének lényege tehát, hogy ők egyéni szabadúszó futárokkal és azok rugalmas mozgósításával oldja meg a kiszállítás utolsó, „macerás” szakaszát. Méghozzá az eléggé leterhelt nagy cégekhez képest gyorsabban, rugalmasabban és költséghatékonyabban.

A fenti üzleti modellel ráadásul a futárszakmában jelentkező munkaerőhiányra is kézenfekvő megoldást nyújtunk – teszi hozzá Kratochvill Dóra, a projekt egyik első ötletgazdája, a 2018-2019-ben több startup versenyt megnyert kisvállalat első számú vezetője.

A modell különlegessége tehát abban áll, hogy a futárok az okostelefonjukra letölthető applikáció segítségével kézbesíthetnek rugalmas, általuk meghatározott 3 órás idősávokban. Így, elméletileg bárki lehet futár Budapesten, ám – mint említettük – természetesen a ViddL minden egyes futárját személyesen validálja.

Ezzel együtt az innovatív cég törekszik a lehető legmagasabb sikeres kézbesítési arányra. Ezért egyrészt a lehető legpontossabb és legrövidebb időablakot adnak a csomag érkezésére. Jelenleg ráadásul ők az egyetlen futárszolgálat, amely – kérésre – Facebook Messengeren értesíti a címzettet a futár helyzetéről. Mindezek mellett az e-mail/SMS értesítésből a címzett egy gombnyomással módosíthat kézbesítési helyszínt/időpontot. A módosított információ pedig valós időben, egyből megjelenik a futár applikációjában.

A ViddL-t három fiatal alapította (Dóri, Dani és Zoli), majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Tamás is - így alkotják a cég magját. A 4 tulajdonos különböző iparágakból érkezett, mely úgy gondolom a kulcsa a startup eddigi sikereinek: Dani a fejlesztést képviseli, Dóri a projekt managementet, Zoli a designt, Tamás pedig a sales és marketing vonalat.

Belépnek a képbe a nagyok

Egy kezdő vállalkozás akkor igazán sikeres, hogyha a szolgáltatását igényli a piac. Ebből a szempontból a ViddL eléggé jó helyzetben van, hiszen nem csak korábban, hanem az utóbbi hetekben is egy újabb óriásvállalattal állapodott meg. Ez utóbbi nem kisebb szereplő, mint a Magyar Posta: a két vállalat partneri együttműködése 2019 novemberétől kezdődött. „A Magyar Posta hazánkban csomagkézbesítési piac vezető vállalata, így számunkra, egy startup számára kiemelt fontosságú a kooperáció. A Posta erős háttere támasz t ad nekünk, mi pedig rugalmasságunknak és dinamizmusunknak köszönhetően vagyunk a Posta számára kedvező partner” – mesél a jelentős, friss üzletről Kratochvill Dóra.

Budapesten különösen fontos a gyors és rugalmas kézbesítés, melyet gépjármű helyett kerékpárral, rollerrel, gördeszkával vagy akár tömegközlekedéssel szállító futárjaink, illetve innovatív rendszereink és folyamataink biztosítanak – teszi hozzá Tüske Tamás, kiemelve a kisvállalat fenntarthatóságra (is) törekvő üzleti modelljét.

Ráadásul a Magyar Postával köttetett üzlet számukra is kedvező, az első, teszt jellegű időszak pozitív tapasztalatai után most, februárban jelentősen növelték a kézbesítendő mennyiséget, és várhatóan nem állnak meg addig, amíg csak kapacitásokkal bírják.

Kapacitásban pedig egyelőre nincsen hiány, mert a jelenlegi kihívás számukra az, hogy minél gyorsabban tudják növekedni a csomagszámot, így adva munkát a jelenlegi több, mint 1.000 fős, potenciális futárbázisuknak, akik közül jelenleg 35-40 fő számára van rendszeres megbizatásuk. „Fontos, hogy minden nap megtaláljuk azt az egyensúlyt, ami az egészséges működésünkhöz kell: ha sok a csomag, kevés a futár - akkor elégedetlen a címzett, mert nem tudjuk tartani a kézbesítési időablakot, ugyanekkor ha kevés a csomag és sok a futár, akkor elégedetlen a futár, mivel futárjaink elszámolása csomagszám alapján történik, így pedig egy-egy futárunk nem fog tudni több pénzt keresni – mesél a napi tapasztalatokról Dóra.

Ugyanakkor a piaci potenciál is óriási, mert mint Tüske Tamás aláhúzza: az e-kereskedelem közel 30%-kal növekszik hazánkban, és ezzel egy időben – ahogyan már utaltunk rá – egyre nagyobb munkaerőhiány jelentkezik a logisztikában. „Emellett azt látjuk, hogy a címzetteknek egyre nagyobb az igénye a rugalmas kézbesítési opcióra, illetve a vásárló szeretné tudni a kézbesítés utolsó kilométer pontos helyzetét.”

Mivel pedig futárjaik kivétel nélkül valamely fenntartható közlekedési eszközzel (például bicikli, roller, gördeszka, közösségi közlekedés) szállítanak, így egyfelől nem terhelik a várost kisteherautókkal, autókkal, ezáltal teszik könnyebbé a belvárosi közlekedést az emberek számára. És egyúttal így járulnak hozzá a CO2 kibocsátás csökkentéséhez is. Futárjaik ezért többnyire a fiatalos, körzetettudatos brand és a rugalmas munkakörülmények miatt választják őket. Ezért egy további missziót is betöltenek: e módon tudják bevonni a fiatal generációt is a hiányszakmának számító futárszakmába.

Vidék és külföld

Az úgynevezett “last mile delivery” startupok persze már számos nyugat-európai országban megjelentek. Budapest után céljuk első körben Győrben és Debrecenben elindulni, majd ezeket követi több megyeszékhely, illetőleg egyetemi város. Úgy látják, ez a csomagszállítási koncepció a kelet-európai régióban még nem terjedt el, ezért a terjeszkedést illetően a szűken vett régiós expanzió lebeg a szemük előtt.

„A külföldi piacot jelenleg tanulmányozzuk, több külföldi potenciális partnerrel beszéltünk a rendszerünk és az üzleti modellünk exportálásról – némelyik partnerrel például egy romániai cég révén az ottani terjeszkedés már előrehaladottabb fázisban van – árulja el Tamás.

A fent részletezett Magyar Posta együttműködés mellett Tamás kiemeli az Express One-t, azt a futárvállalatot, amellye már 1,5 éve dolgoznak együtt. Ez a cég az osztrák posta egyik leánya, a régióban 21 elosztóközponttal és 400 futárral dolgoznak. Velük a ViddL tavalyelőtt el is kezdte az együttműködést, így tavaly a Viddl már több tízezer csomagot szállított ki az Express One-nal együttműködve Budapest belső kerületeiben.

23 megtekintés