top of page
Keresés
  • Szerző képeViddL

Ilyen a ViddL futárok élete

Frissítve: 2021. ápr. 28.

Ma rendhagyó módon egy vendégposzt következik, egy jó ismerősünktől, aki kipróbálta milyen is ViddL futárnak lenni.


Most, hogy itt állok a ViddL budapesti depójában, azon gondolkodom, hogy milyen jó lett volna ha már főiskolás koromban létezett volna a bringás futár “fogalom” és lett volna egy ilyen lehetőség megkeresni az esti bulira valót vagy egy könyvre vagy egy vonatjegyre Velencébe. De sajnos az olyan régen volt, hogy akkor még az iwiw-en jelölgettük ismerősnek egymást. :) Miközben várok a mai teendőimre és próbálok kevésbé útban lenni a reggeli sürgés-forgásban, azon morfondírozok, hogy hol is hallottam először a ViddL-ről. Ha minden igaz valamelyik startup eseményen, akkor amikor még lehetett menni, amikor még nem online térben folyt minden. Az esemény pontos nevét nem tudom felidézni…. “Gyere, indulhatsz!” - szakítják meg a gondolataim vad cikázását. Remek! Táskaellenőrzés és már indulok is. Kicsit izgulok, hogy milyen is lesz ez a nap, hiszen eddig még sosem futárkodtam. Szerencsére minden hasznos információt megkaptam már a bemutatkozó napon -ami ebben a pandémiás helyzetben szintén online zajlott. Mivel engem csak a kíváncsiság hajt, így egyszerűsített bejelentéssel dolgozom, de ha lenne vállalkozásom, akkor egy egyszerű TEOÁR szám felvételével, simán futárkodhatnék,ha pedig olyan fiatal lennék (mint, ami nem vagyok) akkor valamelyik diákszövetkezeten keresztül is dolgozhatnék. 9:00 óra, izzítom is a mai napi “főnököm”,azaz a ViddL applikációt. Az app segítségével pontosan tudom, hogy hova kell mennem és hogy hogyan jutok el oda. Ami nagyon tetszik még, hogy előre megtervezett, optimális útvonalat kapok, tehát nem kell össze vissza tekernem a városban és nem nekem kell kitalálnom, hogyan lenne jó ezt a kört teljesíteni. Ez megnyugtató, mivel nem sok helyismeretem van. ;) A táskámban - amit előre összekészítenek a futároknak- 30 db kisebb csomag került kézbesítési sorrendben, ergo legfelül az első címzett csomagja és legalul az utolsó. Ezzel párhuzamosan az applikációban is kézbesítési sorrendben jelennek meg a címzettek “kártyái”, amelyeken minden hasznos információ szerepel (címzett neve, címe, kézbesítési idő, partner, utánvétes vagy nem, mekkora összegű, telefonszám, megjegyzés stb.). App-on keresztül kattintok a Google Maps-ra és már tekerek is az első címre. Kedves mosolygós lány nyit ajtót, szerencsére otthon volt. Bingó. App megnyitva, “fogja a kezem”, hogy ki ne hagyjak egy fontos lépést sem a csomag átadásánál: ,Kézbesítettem gomb megnyom, aláírás, (kóddal ha nem akar valaki érintkezni velem) pénz elvesz, átvevő neve lekönyvel, csomag átadás DONE. (Az app mindent lépésről-lépésre megmond, totál hülyebiztos. :) ) Tekerek is a következő címre. Ez így megy nagyjából 3 órán keresztül mire végzek az utolsó csomag kézbesítésével is. Sajnos 4 helyen sem voltak otthon, így ezeket a csomagokat a köröm végén viszem vissza a depoba. Elszámolok a beszedett pénzekkel (nagyon király, az applikációban is mutatja) és végeztem is. A fizu a csomagok után kéthetente/havonta utalással történik. Ami nagyon szimpatikus volt, ha nem sikerül a kézbesítés akkor is megkapom a csomag után járó összeg felét. Ezt mind vezeti az app, így tisztán feketén fehéren látom, hogy mi a végeredmény ma. Hétvégén nincs meló, csak hétfőtől-péntekig van lehetőség dolgozni, rugalmasan, akkor amikor ráérsz, 9:00-tól általában 12:00-ig. Elsősorban biciklivel, rollerrel, gyalog, vagy teherbiciklivel lehet dolgozni. Jó hír, nem csak Budapesten, hanem Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron, Kecskeméten és április 26-tól már Nyíregyházán is van lehetőség futárkodni. Ha kedvet kaptál, akkor itt tudsz is jelentkezni: https://calendly.com/viddl


1 521 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Mert nálunk heti akár 100.000-120.000,- forintot is kereshetsz! Csak Rajtad múlik! Minél többet szállítasz, mi annál jobban értékeljük ezt! Szállíts egy nap 50 csomag felett és mi adunk plusz 1.500,

bottom of page